Az LSTN Ruandában Is Segített A Hallássérülteknek

Szerző: | 2018 jún 18 | LSTN Hírek

Az Egészségügyi Világszervezet szerint több mint 360 millió embernek van valamilyen halláskárosodása, és a legnagyobb előfordulás pedig a fejlődő országokat érinti. Sajnos ezeknek az egyéneknek kevesebb mint három százaléka engedheti meg magának a hallókészülék használatát.

Az LSTN nonprofit partnere a Starkey Hearing Alapítvány fáradhatatlanul dolgozik annak érdekében, hogy erős partnerkapcsolatok kiépítésével és a helyi csapatok megfelelő fejlesztésével elősegítse a közösségi alapú hallókészülék modelljét világszerte. Éppen visszatértünk utazásunkról, hiszen az LSTN Ruandában is segített a hallássérülteknek és megmutatjuk nektek mi történt a színfalak mögött. Mi így próbálunk hatást gyakorolni és megértetni az emberekkel, hogy a hallás sokaknak nem természetes tulajdonság.

Kigali

Ruanda hihetetlenül gyönyörű ország. Minden délután erősen esett az eső, így a környező hegyek és tájak erőteljes zöld színben pompáztak. Az egyik dolog amelyet különösen szerettünk a ruandai kultúrában az a ruházat.

Az LSTN csapata először járt Ruandában, ezért nagyon izgatottak voltunk, hogy új országot látunk és ismét együttműködhetünk egy fantasztikus segítő akcióban. Kigali a főváros, és az ország közepén helyezkedik el, körülbelül 1,13 millió lakossal.

A felhőszakadások ellenére körülbelül 1000 beteg jött el – több mint két nap alatt -, hogy megkapja tőlünk a hallás ajándékát. Elmondhatjuk, hogy ismét egy sikeres küldetésünk volt.

Charles például 6 órát utazott otthonából Kigaliba. Két évesen egy ismeretlen betegségben szenvedett. Most, 7 évvel később, újra tudtuk csatlakoztatni őt a hallók világába!

Találkoztunk egy 14 éves fiúval, aki édesanyjával érkezett a csapatunkhoz. Azt mondta, 7 éves volt amikor elvesztette a hallását, és azóta úgy érzi magát mintha az élete megállt volna. Amint beállítottuk neki neki a hallókészüléket a megfelelő illesztéssel, anyja karjaiba borulva zokogni kezdett és azt mondta, hogy ki sem tudja fejezni háláját, hogy folytathatja az életét.

Legfrissebb az LSTN-től

10+1 kérdés és válasz az LSTN-ről

Előző blogbejegyzéseinkben elmondtuk nektek, milyen fantasztikus visszajelzéseket kapunk az LSTN termékekkel kapcsolatban. A következő 10+1 kérdést, szinte kivétel nélkül mindenki feltette már nekünk.A cikk elolvasása kb. 3 percMIÉRT? 2018 utolsó negyedéve elég sűrű...

bővebben

Az LSTN és a WAMP

Sokan teszik fel nekünk a kérdést, hogy miben mások az LSTN termékei. Természetesen lehet érveket sorolni, amelyek kiemelik az amerikai gyártó modelljeit a szokásos fej-és fülhallgatók illetve hangszórók közül, de mi ezt egyszerűbben szoktuk megválaszolni: "A...

bővebben

Az LSTN és a Szimpla Fashion

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Budapest egyik rendezvénysorozata lehetőséget adott nekünk arra, hogy bemutassuk termékeinket. Élménybeszámoló a 2018. december 22.-én megrendezett Szimpla Fashion Pop-Up rendezvényről. A cikk elolvasása kb. 3 perc

bővebben